Ugrás a tartalomhoz

Termékismertető

Kantárok

Sokszor nehéz eligazodni a lófelszerelések világában, hiszen egy termékkategórián belül rengeteg márka kínálja legkülönbözőbb modelljeit. Nem egyszerű a döntés, amikor egy-egy darab megvásárlására még az aktuális divat is ösztönöz… A kantár pont egy olyan kényes kérdés, ahol jól jöhet a segítség, hogy könnyebben megtaláld a megfelelőt, ami természetesen elsősorban a ló igényeit tartja szem előtt, miközben persze szemrevaló is.

Ahhoz, hogy a helyes kantározásról beszélhessünk, először is vegyük sorra egy egyszerű csikókantár részeit. Ha részeire szedsz egy hagyományos csikókantárt, a szárakat és az esetleges segédorrszíjat leszámítva (erről a későbbiekben még szó lesz) öt szíj lesz a kezedben.

A többnyire valamilyen díszítéssel, vagy alátéttel ellátott homlokszíj két végén egy-egy “hurok” található, amelybe a tarkó- és az orrszíjtartó szíj kerül. A homlokszíj és a belefűzött két szíj derékszöget zár be egymással, és ezek közé kerül a ló füle – vagyis tulajdonképpen ez tartja meg a kantárt a ló fején.

tarkószíj középső része (ami valóban a tarkóra kerül) a kantár többi részénél szélesebb, és a homlokszíj hurkainak vonalában mindkét irányban kétfelé ágazik. Az egyik – a jobb – oldalon egy öt- hat lyukkal ellátott rövidebb csatlékban (vagyis amit a csatba fűzünk) és egy vékonyabb és jóval hosszabb csatos darabban végződik. Az előbbi a jobb pofaszíjat tartja, az utóbbi pedig a torokszíj csatos fele. A másik – a bal – oldal két szára azonos hosszúságú, a vastagabb csatlék a bal pofaszíj, a vékonyabb pedig a torokszíj becsatolására szolgál.

A két pofadarab mindkét vége csatos, de míg a felső egy-egy sima csat (ebbe csatolódik a tarkószíj csatléka), addig az alsó egy önmagába visszatérő csat plusz csatlék rész, ami pedig a zabla karikájának rögzítésére szolgál. Ez lehet hagyományos csat (ekkor kifelé csatolódik), vagy peckes megoldás is (ez esetben a pecek befelé, a ló pofája felé néz, és a varrás esik kívülre).

Az eddigi darabokból már egy működőképes kantárt állíthatsz össze, azonban mindezt kiegészítheti egy orrszíj is. Az orrszíj tartószíjának jobb felét szintén át kell fűzni a homlokszíj hurkain, majd a bal pofaszíj mellett összecsatolni az orrszíj rövidebbik, csatos darabjával.

Angol, hannoveri és kombinált orrszíjak

Az európai lovaglóstílushoz, az angol sportnyereghez hasonló stílusú kantár is illik. Furcsán fest, ha a sportnyereghez western stílusú kantár tartozik, vagy épp fordítva. De az “európai” kantárak között is választhatsz különféle típusokból, melyeknek kialakítása, csatolásának módja, de még funkciója is némiképp különbözik egymástól.

Az angol orrszíj ugyan némiképp segít rögzíteni, illetve a megfelelő helyen tartani a kantárt, de valódi befolyása nincs a zablára. Ez általában szélesebb, a homlokszíjjal azonos vastagságú, és úgy illik, hogy mintázata, díszítése is harmonizáljon a homlokszíjéval. Az angol orrszíjat mindig a pofaszíj alá csatoljuk, a zablától mérve jó néhány centiméterrel magasabban a ló fején. Az angol orrszíj elhelyezkedése nagyjából egy jól beállított kötőfék pofarészének helyzetével azonos.

A hannoveri orrszíj funkciója és ezzel együtt beállítása is más. Ez nemcsak díszítésre és a kantár viszonylagos rögzítésére szolgál, hanem a zablát sem engedi elmozdulni a jobb és a bal oldalon. A hannoveri orrszíjat mindig a szájszöglet és a zabla elé, kívülről csatoljuk, vagyis a ló orrlyukai felől nézve, a sorrend: orrszíj, zablakarika, pofaszíj és szár. A hannoveri orrszíjat az angolnál valamivel szorosabbra is csatoljuk, máskülönben elveszíti eredeti feladatát, és nem tartja a zablakarikákat. Csikók futószárazásánál és az idomítás kezdeti szakaszában jobban megfelel a célnak, mint az angol orrszíj, hiszen megakadályozza, hogy “áthúzzuk” a zablát a ló száján.

Az angol orrszíj kényelmét és eleganciáját a hannoveri orrszíj funkcionális előnyeivel ötvözi az úgynevezett kombinált orrszíj. Ez két részből áll: egy hagyományos angol orrszíjból, amely önmagában is használható, valamint egy segédorrszíjból, amelyet az angol orrszíjra e célból varrt kis bújtató tart. A kombinált orrszíj csatolása is értelemszerűen a két alaptípust ötvözi: az angol orrszíj részt annak megfelelően, míg a segédorrszíjat (amelyet szoktak “svédszíjnak” is nevezni) a hannoverihez hasonlóan a zabla elé csatoljuk. Ennek a típusnak fő előnye a hannoverivel szemben, hogy tetszés szerint használhatjuk segédorrszíjjal vagy anélkül, sőt akár azt is megtehetjük, hogy a munka utáni levezető mozgást már a segédorrszíj nélkül végezzük, vagy épp tereplovagláshoz nem csatoljuk ezt fel, csak a lovardai munkához.

Első ránézésre a kombinált orrszíjhoz hasonló, mégis más szerkezetű a mexikói orrszíj. Itt is két ágból áll az orrszíj, ezek azonban egymást keresztezve csatolódnak, az orrháton egy bőrből készült kis karika tartja együtt őket, és az áll alatt az egyes szíjak két vége szintén X alakban csatolódik össze.

A kantár helyes beállítása

Ahhoz, hogy a kantár megfelelőképpen betölthesse funkcióját, helyesen kell beállítani az egyes részeket. Legjobb lenne, ha minden egyes lóra egyedileg készíttetnénk megfelelő méretű kantárt, de egy átlagos fejméretű lóra többnyire jól beállíthatók a boltokban kapható normál méretű kantárak. A legtöbb gond a pónikkal van, ugyanis ahány póni, annyiféle fejforma.

A homlokszíjnak kényelmesen kell feküdnie a ló homlokán, ne feszüljön, és semmiképpen se húzza előrefelé a ló fülét. De az sem jó, ha a homlokszíj és a ló homloka között egy-két centiméternél nagyobb hézag van, mert ebben az esetben a homlokszíj nem tudja betölteni funkcióját, és a kantár akár le is csúszhat a ló fejéről egy komolyabb ellenszegülés során.

A torokszíj beállítása akkor helyes, ha becsatolása után összezárt öt ujjad kényelmesen befér a torok és a torokszíj közé. Ha ennél szűkebb, akkor szorítja a lovat (kivéve a fogathajtásnál használt kantárak esetében, itt ugyanis a torokszíjat szorosabbra kell csatolni, viszont kialakítása is más; szélesebb, a pofaszíjéval megegyező vastagságú szíjból készül), ha azonban túl bő, akkor könnyen átcsúszhat akár a pofacsont elé is, és semmit sem tart.

A kantár helyes beállításának legkényesebb pontja a zabla helyzete. A csikózabla akkor fekszik helyesen a ló szájában, ha nyugalmi állapotban pontosan a szájzugban illetve a foghíjas részen helyezkedik el, és a szájszöglet legfeljebb egy-két enyhe ráncot vet. Ha túl rövidre csatolod, akkor “mosolyog” a ló, és még ha hozzá sem nyúlsz a szárakhoz, akkor is folyamatos húzásnak teszed ki a ló száját. Ha túl laza, akkor viszont könnyen a metszőfogakra csúszhat le a zabla vasa, ami rendkívül kellemetlen érzés a lónak, ilyenkor könnyen a nyelve alá is veheti a zablát, amitől irányíthatatlanná válhat.

Az orrszíjat természetesen stílusának megfelelően kell beállítanunk: az angol orrszíjnak a zabla vonala fölött öt-hat centiméterrel, de mindenképpen még a pofacsont alatt, míg a hannoverinek éppen a szájszöglet magasságában kell elhelyezkednie. Az angol orrszíj becsatolásakor az áll alatt nagyjából kétujjnyi résnek kell maradnia, a hannoveri orrszíjat, illetve a kombinált orrszíj segédorrszíját viszont szorosra (persze nem “fullasztóra”) kell csatolni.

A zabla felcsatolásakor is gyakran előfordul hiba, mégpedig az, hogy egyszerűen fordítva kerül a zabla a ló szájába. A csuklós csikózablák kiképzése ugyanis olyan, hogy csak az egyik irányban hajlanak helyesen – amíg nem szereltük fel a kantárra, könnyen meggyőződhetünk erről, hiszen szinte “magától” a helyes irányban törik meg a zabla. Nagyon fontos, hogy a zabla becsatolásakor ellenőrizzük, hogy nem kerül-e fordítva a kantárra, ugyanis az egyébként finom, enyhe hatású csikózablák is igen durván bánthatják a ló száját, ha a fordítva szereljük fel őket.

Hogy mit nézz meg elsőre egy kantáron? Kiindulópontod mindenképpen egy valódi bőrből készült darab legyen, ami már első tapintásra is kellemes érzetet kelt. A bőrminőség látható, érezhető, csakúgy, mint az orr- és tarkórészen lévő bélelések. Ezeknek a kidörzsölődés megelőzésében van fontos szerepük, illetve a ló kényelmét is biztosítod vele. Ha kiszemelt kantárod a fenti szempontoknak megfelel, akkor olyan rossz úton már nem járhatsz! Arra is érdemes figyelmet fordítanod, hogy milyen orrfékkel van ellátva, hiszen az is befolyásolja lovadat a közös munka során. A vékonyabb orrszíj erőteljesebb nyomást tud kifejteni, míg a szélesebb felületű az orrcsontra gyakorolt hatást jobban eloszlatja. Ez utóbbi emiatt inkább az érzékenyebb lovak számára ajánlott.

Itt azonban még egyáltalán nincs vége a dolognak, hiszen tovább is lehet részletezni kedvenc négylábúd fejrevalójának paramétereit!

A ló fején a bőr nagyon vékony, s számos érzékeny idegvégződés is fut rajta. Emiatt egyre szélesebb körben válnak ismertté az anatómiailag formált felszerelések, a márkák egymással versengve dobják piacra az újabbnál-újabb termékeiket ezen a téren. A prémium bőrminőség természetesen itt is alap, csak pluszban mellé társul még egy olyan idegpálya elkerülős kialakítás is, amely mindenhol a lehető legjobban követi a ló fejének formáját, a legkevesebb kellemetlenséget okozva neki így a használat során. Sokszor nem tudod, hogy miért reagál lovaglás közben így, vagy úgy a lovad? Érdemes ilyenkor átnézni a rajta használt felszereléseket is, hátha valami rosszul illeszkedve fájdalmat okoz neki.

Főbb kantártípusok még egyszer:

Angol kantár:
Az angol kantár az összes európai kantár alapja. A változatoknak más az orrszíjuk, de némiképp a többi rész is eltérő lehet. Az eredeti angol kantár orrszíjnak nincsen különösebben hatásra a zablára. Egy szép angol kantárnak azonos vastagságú az orr-, és a homlokszíja, továbbá a mintájuk is hasonlít.

Nagykantár:
Díjlovaglásnál, és hintók elé fogott lovaknál használatos. A ló szájában két zabla van - az egyik egy kicsi csikózabla, a másik pedig egy feszítőzabla - tehát két szár, és két pofaszíj is található a kantáron. A feszítőzablát álladzó lánc rögzíti, ami ha túl laza, nem fejt ki megfelelő hatást, ha pedig túl szoros, akkor fájdalmat okozunk vele a lónak. Csak profi lovasonak való!

Kombinált kantár:

Egy angol kantárhoz még kerül egy másik orrszíj: Az orrzó. Az orrzó kezdő lovasoknak való, hogy a szár értelmetlen rángatásával ne sértse föl a ló száját, ráadásul a megfelelő jelzések is egyértelműbbé válnak a ló számára. Az orrzó bujtatóból való kiszedésével egy egyszerű angol kantárt kapunk.

Mexikói kantár:
Első ránézésre hasonlít a kombinált kantárra, ám ha alaposabban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy a két kantár más mechanikával bír. A leglényegesebb különbség abban nyilvánul meg, hogy itt a két orrszíj keresztezik egymást, és nem egymás mellett haladnak el. A két szíjat egy bélelt, kör alakú bőr tartja össze.Leggyakrabban ugróversenyeken találkozhatunk vele.
Western kantár:
A western kantár egyik típusa hasonlít egy angol kantárra, csupán nincsen orrszíja. A másik típusának se orrszíja, se torokszíja nincsen, továbbá mind két fülnek külön bújtatója van.
Hannoveri kantár:
A hannoveri orrszíj meggátolja, hogy "áthúzzuk" a zablát a ló száján - ami főleg futószárazásnál hasznos - illetve stabilabbá is teszi a zabla helyzetét a ló szájában. Az orrszíjat a zabla elé csatoljuk, úgy, mint az orrzót. Valamivel szorosabbra kell csatolni, mint az angol orrszíjat, de ne túl szorosra, különben akadályozzuk a ló légzését. Erősebb szájú lovakhoz kifejezetten kedvező típus.
Fogatos kantár:
Általában ún. szemzővel készült,széles szíjazatú,robosztus kantártipus. Fogatlovaknál használják,a szemző használatával kevesebb inger éri a lovakata külvilágból.Léteznek egyszerűbb kivitelű,"parasztkantárok" melyek főleg munkaszerszámokhoz tartoznak,de léteznek nagyon díszes,főleg hagyományosan rézdíszekkel díszített tipusok is,parádés szerszámzathoz.
Előző poszt
Következő poszt

Köszönjük a feliratkozást

Már regisztrált email

Vásárlás

Válassz opciót

Szerkesztés
Kérdésed van?
hozzáadva a kosaradhoz
this is just a warning
Bejelentkezés